Egészen pontosan két fajtáról kell beszélnünk: a felálló fülű "pillangó" papillonról és a lógó fülű "éjjelilepkéről", a phalene-ról. A két változat csupán fülében különbözik egymástól, mégis, ez az aprócska eltérés hatalmas népszerűséget hozott a papillonnak, míg a phalene csupán árnyékéletet él mellette.

A legkorábbi bizonyítékok - régi freskók - szerint törpespánielek már a XIII. században léteztek, sőt gyakori kedvencei voltak az arisztokrácia képviselőinek. A firenzei Santa Croce bazilikában látható, utolsó ítélet című híres freskón is szerepel egy törpespániel, akárcsak a Medici család szinte mindegyik életképén. Festmények tanúsága szerint a fehér-tarka spánielecskék 300 éven keresztül voltak a francia királyi udvar lakói. A szerencsétlen sorsú Marie-Antoinette is szerette ezeket a kutyákat, egyik kedvence még a börtönbe is elkísérte, sőt - állítólag - még a vesztőhelyre is magával vitte a kutyát, bár kétséges, hogy a forradalmárok tolerálták-e ezt a nagy állatszeretetet, hiszen a francia forradalom az arisztokratákhoz hasonlóan a törpespániel-állományra is igen károsan hatott. De visszatérve a festményekre, Tiziano, Rubens és Murillo is sok-sok törpespánielt szerepeltetett, a rokokóban pedig még skandináv mester képein is felfedezni ezeket az apróságokat. Ezeken a képeken mindig lógó fülű kutyákat látni, egészen 1700-ig, mikor Jacob Bogdani egyik csendéletén egy álló fülű példány jelenik meg. Azt ma már persze nem tudjuk kideríteni, hogy ez a felálló fül véletlen mutációként jelent meg vagy más fajták bevonásának köszönhető. Egy biztos, ma már a papillon sokkal népszerűbb a phalene-nál. Egy időben egyébként az összes kontinentális törpespániel háttérbe szorult az angol cavalier king chaerles spániel mögött, csak a XIX. század második felében kezdték francia és belga kedvelőik újra népszerűsíteni.

A papillon kedves, ragaszkodó fajta, de korábban nem csupán kellemes természete miatt tartottak rá igényt: azért is voltak az előkelő dámák állandó kísérő, hogy elkapdossák az asszonyukon pattogó bolhákat és más élősködőket.

A papillon a legapróbb kutyafajták közé tartozik, a legkisebb példányok súlya csupán másfél kiló, de a nagyobbak is csak maximum 4 és fél kilógrammosak, az 5 kg már nem kívánatos. Amilyen apró, olyan öntudatos fajta, temperamentumos, energikus, tele életkedvvel. Nemcsak megkapóan sármos, de ismerői szerint megdöbbentő beleérzőképességgel rendelkezik, mintha csak olvasna gazdája gondolataiban... Hűséges, lojális típus, de idegenekkel szemben is barátságos. Játékos, alkalmazkodó, így több kutyával vagy más háziállattal is könnyen együtt tartható. Intelligens, könnyen tanul, nemcsak a kísérőkutya-vizsgát teheti le sikerrel, hanem az obedience feladataival is könnyen boldogul. Ezek után magától értetődő, hogy az agility-pályán is kiváló versenyző, mintha csak egy aprócska, lökhajtásos szőrpamacsot látnánk száguldani, olyan gyors.

Ausztriában a fajta képviselői több Országos Bajnok címet szereztek, pillanatnyilag is több aktív versenyző papillon van az országban. Svédországban gombakeresésre is használják, sőt a rendőrség is alkalmazza kábítószeres kutyának. Kirándulni is nyugodtan magunkkal vihetjük, túrákon is fáradhatatlan a papillon, amilyen kicsi, olyan kitartó: ugyanakkora távot képes teljesíteni, mint gazdája.

Ápolása nem túl bonyolult, hetente egyszer alaposan át kell kefélni, a fülszőrzetet háromnaponta kifésülni, hogy ne filcesedjen. Kölyökvásárlás előtt alaposan gondoljuk meg több mint egy évtizedre kiható döntésünket, ugyanis a papillonnál nem ritka a 16-17 éves életkor sem.